Babákat régen a legkülönfélébb anyagokból készítettek, sőt előfordul, hogy ugyanaz a baba is többféle anyagból készült. A fej, a kezek és a lábak sokszor kerámiából készültek, maga a test pedig textil- anyagból. A kerámiababák anyaga legtöbbször mázas cserép vagy porcelán. Néha azonban mázatlan porcelánt (biszkvitet) használtak hozzá, ami a fehér márványra emlékeztet.
A porcelánbabák feje többnyire egy darabot alkot a nyakkal és a vállal. Az utóbbin lyukakat hagytak; ezeken át lehet a fejet a testhez erősíteni. A mázas porcelánfejeket könnyű tisztítani. A ragasztó maradványait úgy tüntethetjük el, hogy megnedvesítjük, és ezután már le tudjuk dörzsölni egy kefével. A makacs ragaszónyomokat fél liter vízben oldott kiskanálnyi szalmiákszesszel oldhatjuk fel. A porcelán többi részét mossuk le meleg szappanos vízzel.
A 19. századi babák sötét haját többnyire csak ráfestették a fejre. De az is előfordul, hogy valódi hajból van, azt pedig lehetőleg ne érje nedvesség. Ha a babafej nagyon piszkos, legjobb eltávolítani a fejről a hajat. A porcelán lepattant darabkáit ragasszuk vissza, és a ragasztás nyomát, amennyire lehet, rejtsük el. Egy kis repedés eltakarásához legtöbbször elég, ha megváltoztatjuk a baba frizuráját. Ha ragasztani kell, használjunk pillanatragasztót. Ha nagyobb darab tört le, jó ötlet pamutanyagból vagy erős kartonpapírból alátétet készíteni, s azt bekenni alul-fölül a ragasztóval, majd rásimítani a letört darabot.
A biszkvitfejű babákon nincs máz, ezért jobban magukba szívják a piszkot, úgyhogy nehezebb a tisztításuk. Ráadásul ezeknek a babáknak a festése is megfakul idővel. Tegyünk először próbát egy kevésbé észrevehető helyen. A piszkot legjobban szalmiákszesszel elkevert meleg mosogató oldatba mártott fogkefével moshatjuk le. A makacs foltokat porrá tört habkővel próbáljuk meg óvatosan ledörzsölni. A kerámiát vízfestékkel festhetjük újra. Ha a festés is megszáradt, kenjük át vékonyan viasszal.
Régen papírmaséból is készítettek babákat, sőt egy, a papírmaséra emlékeztető anyagból is, aminek papír helyett cellulózhulladék és farost az összetétele. Kötőanyag gyanánt gyakran használtak rozslisztet. A papírmasé préselt papírpépből, ragasztóból és valamilyen töltő- anyagból, például kaolinból áll. Mindkettőt festik, ezért nagyon óvatosan kell tisztítani. Először törüljük át terpentinnel átitatott vattacsomóval. Majd ezt ismételjük meg langyos, szappanos vízzel. A munkát azonnal hagyjuk abba, ha azt látjuk, hogy a festék is lejön. A megkopott festést akrilfestékkel retusálhatjuk. A hússzín reprodukálására keverjünk össze kadmium- és okkersárgát, meg egy kis feketét. Okos dolog először próbát tenni, mert elsőre nem valószínű, hogy ki tudjuk keverni a megfelelő színt. Arra is gondoljunk, hogy ha a festék megszárad, valamivel sötétebb lesz. Mivel az akrilfesték száradás után matt, ha fényes felületre van szükség, kenjük be gyorsan száradó színtelen lakkal.
A fababáknak sokszor elnagyolt, durva a faragásuk. Némelyik nagyon régi, aminek következtében csodálatos patinára tett szert, amit kár volna megsérteni az erőteljes tisztítással. A felületi piszoknak azonban semmi köze a patinához. A babát szépen meg lehet tisztítani egy puha kefével vagy ronggyal. Ha ez nem elég, egy kis terpentines, puha ruhával is áttörölhetjük. Ha azt akarjuk, hogy fényes legyen, használjunk egy kis viaszt. A fababák sérüléseit egyébként ugyanúgy lehet kijavítani, mint bármilyen más fatárgyét. A karokat és lábakat sokszor fémtűk rögzítik a testhez, amelyek eltörhetnek. Ha nem fontos, hogy a végtagok mozogjanak, nyugodtan ragasszuk össze őket.
A viaszbabák sokszor szintén nagyon régiek, ennélfogva különösen értékesek. Minthogy a viasz már alacsony hőfokon is torzulhat, a viaszbabák roppant sérülékenyek. A felületi szennyet kozmetikai arclemosóval átitatott vattával távolíthatjuk el. Az erősebben beszívódott piszkot terpentinbe mártott vattával vegyük kezelésbe, de csak óvatosan, mert a terpentin oldja a viaszt.
Celluloidot először 1880 körül használtak babakészítésre. Ez az anyag nagyon gyúlékony, ezért nem igazán alkalmas arra, hogy kisgyerekek kezébe adják. Minthogy a celluloid nagyon vékony, könnyen behorpad. A horpadásokat néha el lehet tüntetni úgy, hogy a babát forró vízbe helyezzük, majd óvatosan kinyomkodjuk a horpadást. Ha nem sikerül, szúrjunk bele egy vékony tűt, és azzal egyengessük ki.
Az első műanyag babák 1920 körül jelentek meg. A régebbi példányok nem szín-tartók. Az eredeti színeket leginkább akrilfestékkel állíthatjuk helyre. A meglazult kötéseket és varratokat PVA-ragasztóval erősíthetjük meg.
Ha a baba eredeti ruhája megmaradt, állapotától függetlenül tartsuk meg. A babagyűjtők szemében a ruházat kiemelten fontos. A különböző stílusperiódusokról a divattörténeti könyvekből tájékozódhatunk.
Az eredeti babaruha javítása időigényes feladat. Különösen a felsőruha darabjai piszkolódhatnak el az évek folyamán. Semmiképpen nem szabad őket mosógépben kimosni! A régi textilanyagok nagyon kényesek, úgyhogy különös elővigyázattal kell bánni velük. Legelőször minden piszokfoltot el kell tüntetni. Először azt kell kideríteni, hogy nem eresztenek-e a színek. Ha egyik sem engedi a színét, kimoshatjuk kézmeleg vízben, de csakis kézzel! Egyes darabok még ahhoz is túlságosan kényesek, hogy egyáltalán kimossuk Őket. Ezeket kétnapos fehér kenyér gombóccá gyúrt belével dörzsölgessük. Csakis ezt a módszert alkalmazhatjuk nem mosásálló színek, továbbá brokát, bársony, moaréselyem és velúrsifon esetében.
A fehér alsóruhák idővel elszürkülnek. Az ilyen holmit 2 százalékos hidrogénperoxiddal elkevert vízben moshatjuk ki,
de ezt is óvatosan csináljuk, a hidrogénperoxid ugyanis roncsolja az anyagot. Mosás után mindenfajta anyagot alaposan ki kell öblíteni. Keményítésre is szükség lehet, hogy visszaállíthassuk a stílusnak megfelelő eredeti formát.
A babák haját többféleképpen lehet rögzíteni. Általában kisebb fürtöket ragasztanak be a fejen lévő apró lyukakba. Egyes babák fejére azonban komplett paróka került. Játék közben a babák haja rendszerint összekócolódik, idővel pedig a fényét is elveszti és piszkos lesz. A haj kifésüléséhez végtelen türelem kell. Egyszerre csak egy fürtöt próbáljunk meg kibontani, és mindig a haj végénél kezdjük. A babák haját száraz kutyasamponnal vagy más száraz samponnal tisztíthatjuk ki. Egy másik módszer: szórjunk rá melegített korpát, dörzsöljük bele a hajba az ujjunk hegyével, majd öt perc elteltével keféljük ki. Babahajnak mű és valódi hajat is használtak, de ha újra kell cserélni, legjobb az emberi haj, mert azzal a legkönnyebb bánni. A parókakészítők által használt műhaj is jó megoldás, nem utolsósorban azért, mert könnyen beszerezhető.
A babakészítők szorosan követték a korok stílusát, ezért a hajviseletnek is ehhez kell igazodnia. A babáknak 1870-ig rögzített szemük volt. Néha üvegből készítették, néha azonban csak odafestették. Később megjelentek az „alvó babák”, amelyek szemét ellensúllyal látták el. Ha a babát lefektették, behunyta a szemét. A két üvegszemet gipszbe ágyazták, és dróttal kapcsolták egymáshoz. Az ellensúlyt ehhez rögzítették a megfelelő szögben, s ezáltal nyílt és csukódott a szem. Biszkvit- vagy porcelánfejű babáknál általában hozzá lehet férni ehhez a szerkezethez. A nyílást kartonpapírral fedték be, amelyet eltakart a paróka. A szemeket olvasztott viaszba mártották, ami egyúttal kenőanyagul szolgált. A szemekhez szempilla is tartozott, amit méretre vágtak, majd természetes helyzetének megfelelően a szemhéjhoz ragasztottak.
A babák teste a legkülönfélébb anyagokból készülhetett. A szövetből vagy bőrből varrt, kitömött kezeket és lábakat sokszor porcelán kéz- és lábfej jel egészítették ki. Előfordul, hogy a tömést is meg kell újítani. Használjuk ugyanazt az anyagot, mint az eredeti. A mozgó elasztikus részek többnyire kinyúlnak. Ezeket gömbölyű kalapgumival pótolhatjuk. A lyukakat és töréseket cellulóz- vagy epoxigyanta-alapú tömítővel javíthatjuk ki. A hiányzó részeket is ebből pótolhatjuk. Ugyanez vonatkozik az eltűnt kezekre és lábakra. Ha régi és új részeket kell összekapcsolni, jó ötlet a kötést csapolással is megerősíteni
