A Seuso kincs története
A Seuso-kincs egy ókori római eredetű dísztárgy együttes. A mai Dunántúlt időszámításunk előtt 12-ben foglalták el a Római Birodalom csapatai. Az akkor még nagyobb kiterjedésű, partjain ingoványos Lacus Pelso (mai nevén Balaton) mentén élt a mai Polgárdi szőlőhegyén Seuso, aki gazdag római polgár, esetleg a római hadsereg magas rangú tisztje, helytartója lehetett. Valamelyik barbár betörés alkalmával rejthette el a kincseket.
Sümegh Józsefről a Balatonakarattya melletti Polgárdiban mindenki tudta, hogy 1975-1976-ban rendkívül értékes, hatalmas színezüst tálakat, kancsókat talált, amelyeket másfél évtized múlva New Yorkban a Sotheby’s aukciósház árverés előtti kiállításán Seuso-kincsek néven ismert meg a világ. A leszerelés előtt álló kiskatonát, Sümegh Józsefet 1980-ban meggyilkolták. Felakasztott holttestét egy kőszárhegyi pincében találták meg, amely akkor a polgárdi Borbély család tulajdonában állt. Az Ügyészség vizsgálata akkor is, majd tíz évvel később is öngyilkosságnak minősítette az esetet.
1982-ben az angol Lord Northampton megbízta az Allen és Overy ügyvédi irodát, hogy szerezze meg a Seuso régiségek tizennégy darabját. Az ügyvédi iroda libanoni származási iratokat is mellékelt a műkincsekhez amik később hamisnak bizonyultak. Emiatt nem is akad aukciósház, amelyik vállalná a kincs adásvételét. 2003-ban a Pápán raboskodó Lelkes József azt nyilatkozta egy bulvárlapnak, hogy együtt ásta ki a kincseket Sümeghgel a Polgárdi melletti bányában, amelyeket két méter mély gödörben találtak két nagy üstbe rejtve. A negyvendarabos leletet eladogatták. Lelkes elmondta azt is, hogy három másik, a titkot ismerő barátja is furcsa körülmények között halt meg. A magyar állam 1993-1994-ben négy pert indított Lord Northhampton ellen a tulajdonjoga bizonyítására. Eddig minden per a lord javára dőlt el.
A szakértők megalapozatlannak minősítették a magyarok által felhozott bizonyítékokat: azt, hogy az egyik tálon a PELSO felirat olvasható, ami a Balaton római kori neve, hogy Szabadbattyánban római villát tártak fel, mely a feltételezések szerint a kincs tulajdonosáé, Seusoé lehetett. A magyar szakértők szerint a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött, 1878-ban szintén Polgárdi mellett előkerült késő római kori ezüstálvány, a quadripus összehasonlító anyagvizsgálatától várnak perdöntő bizonyítékot.
A Sotheby’s aukciós ház 1990-ben már megpróbálta értékesíteni a gyűjteményt, egy nappal azután azonban, hogy a kollekcióból rendezett New York-i kiállítást megnyitották. Először Libanon, majd egymás után Magyarország és az akkori Jugoszlávia is kereseteket nyújtott be, azon az alapon, hogy a kincset az ő területükön találták meg, és a gyűjteményt vissza akarják kapni.
Libanon végül ejtette igényét, míg Magyarország és a Jugoszlávia utódjaként perlő Horvátország keresetét elutasította a New York-i esküdtszék, a két ország pedig a fellebbviteli bíróságon is pert vesztett.
A londoni Bonhams aukciósház központjában is közszemlére bocsátották a szakmai alapon összeválogatott, meghívott szakértői közönség számára a páratlan, késő római kori kincseket. A 14 darabból álló ezüstkészlet értékét egyes becslések 60 és 100 millió font (20,7- 34,5 milliárd forint) közötti összegre teszik.
Legismertebb része az a tál, amelyről az egész lelet a nevét kapta. A nagy átmérőjű darab közepén aprólékos vadászjelenetek láthatók, ezeket latin felirat veszi körül, a kincs feltételezett tulajdonosának és családjának ajánlva a készletet. Balodalon, a tál belsejében pedig nem más áll, mint az a szó, amely a magyar tulajdoni igény egyik megalapozója: Pelso, vagyis a Balaton latin neve.
A magyar fél számos közvetett bizonyítékkal rendelkezik arra nézve, hogy a kincsek magyar földön kerültek elő. Közülük az egyik a 4. századi, késő római kori villa Szabadbattyán területén, erről a környékről származhatnak a kincsek. Perdöntő bizonyítéknak azonban az számíthatna, ha előkerülne valahonnan a földből egy hasonló tárgy, a kollekció egyik további darabja.
A legutóbbi hírek szerint Soros György magyar származású amerikai üzletember megveszi a Seuso-kincset a jelenlegi tulajdonosától, az angol Lord Northamptontól, de az antik római kultúra egyik legértékesebb lelete nem marad nála, mert Magyarországnak ajándékozza. Lord Northampton 2006 októberében bejelentette eladási szándékát, így valószínűleg nem alaptalan híresztelés, hogy a szerződést hamarosan aláírják. A vételár titkos ugyan, de vélhetően több tízmillió fontra rúg majd.
És mi történt azóta:
Elveszített nemzetközi perek, kudarcba fulladt tárgyalások, gazdátlan nyomravezetői díjak fémjelzik a Seuso-kincs történetét. Magyarország jó néhány olyan műkinccsel büszkélkedhet, ami egykoron a miénk volt, de elhurcolták tőlünk. Ezek közül a Seuso a legrejtélyesebb – és talán ennek a legreménytelenebb a visszaszerzése is, holott olyan bizonyítékok vannak a kezünkben, amelyek előtt a legtöbb bíró fejet hajtana
Az elátkozott kincs
A Seuso-kincs egy Polgárdi mellett lévő pince alatti üregből került elő – a borospince egyébként a mostani polgármester, Borbély István családjáé volt. Úgy mondják, a rézüstben lévő ezüsttárgyakat a helybéli Sümegh József találta meg 1975-76 környékén. A fiatalember hiába próbálta eladni az ezüstöket, aztán 1980-ban felakasztva találták meg a Borbély-pincében. Teste két katonai derékszíjon lógott.
Polgárdiban mindmáig gyilkosságról beszélnek, bár akkor a vizsgálat öngyilkosságot állapított meg. Csakúgy, mint Sümegh barátjánál is, akit nem sokkal később a környékbeli erdőben találtak meg felakasztva. A kincsnek nyoma veszett, hogy aztán 1989-ben újra előkerüljön belőle 14 darab az angliai Lord Northamptonnál, aki felvásárolta az illegálisan piacra dobott műkincseket. Azóta hiába próbáljuk őket visszaszerezni.
Régész az angolok előtt
Az összes eddigi cikket, állásfoglalást és tudományos eredményt bemutattam a londoni régészeti társaságnak tartott előadásomon – mondta a Vasárnapi Blikknek Visy Zsolt régész, aki nemrégiben tért vissza Angliából. A pécsi egyetem tanára beidézte a természettudományos vizsgálatok eredményeit, köztük azoknak a talajmintáknak az elemzéseit is, amelyeket a lord birtokában lévő ezüsttárgyakon találtak. „A tálról vett talajminta megegyezik azzal a földdel, amely Polgárdi térségében található. Ez egyértelmű bizonyíték lehet arra, hogy a kincs nálunk került elő – érvelt Visy. – Fél tucat szakmai eredmény utal a pannóniai helyszínre. A régészek mind úgy gondolják, hogy ezek összessége már elég erős bizonyíték.” A magyar előadásnak nagy sikere volt, meglepve hallgatták, hogy a Seuso-kincs a most ismert 14 helyett a dokumentumok alapján 248 darabból állt. Egyelőre azonban csak annyit mertek kijelenteni, hogy a legvalószínűbb az, hogy Magyarországról kerültek elő a kincsek. Az ügyben korábban eljáró bíróságokat azonban nem érdekelte a tudomány. Pedig az egyik tálon még egy felirat is olvasható: Pelso, vagyis a Balaton latin elnevezése.
Egyetlen darab a miénk
A Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött ezüstquadripust sokan kulcsfontosságú bizonyítéknak tartják arra vonatkozólag, hogy a Seuso-kincsek Magyarországról származnak. Ezt az eredetileg négylábú állványt ugyanott találták, ahol rábukkantak a készlet többi darabjára – igaz, jó száz évvel korábban. A 4. századból származó quadripust 1878-ban Polgárdiban találta meg egy gazda egy szilvafa gyökerei között. „A tárgy nem ép, csak két lába van meg. Valamikor a zűrzavaros időkben elválasztották a készlet többi tagjától. Akik megszerezték, azok végül elfelezték, ezért találtuk meg csak a két lábat és a hozzájuk tartozó keresztpántokat.” És hogy miért lehet bizonyíték a quadripus arra, hogy a Seuso-kincsek Magyarországról származnak? „Elsősorban a lelőhely miatt – mondta Mráv Zsolt. – Ugyanazon a telken találták, ahol Sümegh Józsefet megölték, és ahol a pincében egykor elásták a kincs darabjait. Biztos, hogy tulajdonosa gazdag, előkelő ember lehetett, hiszen csak a quadripus a kincs összértékének mintegy 35 százalékát teszi ki. A díszítőmotívumok jó része megegyezik a készlet egyes darabjainak díszítésével, különösen a lábakon végigfutó ornamentika. A hasonlóság oly mértékű, hogy ki lehet jelenteni: ugyanabban a műhelyben nagy valószínűséggel ugyanaz a kéz készítette a quadripust, mint a Seuso-kincs bizonyos darabjait.”
A magyar kormány továbbra is szeretné a kincseket visszaszerezni. A kulturális tárca Seuso Titkársága 2000 áprilisában tízmillió forintot ajánlott fel annak, aki olyan tárgyat szolgáltat be, amely a szakértők által is kétséget kizáróan része a Seuso-kincs néven ismertté vált késő római ezüstleleteknek, és eredettörténetének révén bizonyítja a tárgyak pontos magyarországi lelőhelyét.
2006. október 8-án bejelentették, hogy a brit tulajdonos eladná a Seuso-kincseket. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium erre levélben tájékoztatta a zártkörű bemutatást lebonyolító londoni Bonham’s aukciósház elnökét a Magyar Köztársaság Seuso-kincsekre vonatkozó hivatalos álláspontjáról: a magyar jogszabályok értelmében a kincsek a magyar állam tulajdonát képezik, ezért a magyar állam tulajdoni igényét továbbra is fenntartja és ezzel kapcsolatban minden lehetséges jogi lépést megtesz.
A karácsonykor bemutatott dokumentumfilmben a Tony Robinson vezette forgatócsoport a korábbi Time Team-témákat maga mögött hagyva mutatta be a nemzetközi műkincspiac egyik legforróbb vitáját, amelyben a történészek és régészek érvei sokszor teljesen hatástalanok a csempészek és műgyűjtők zárt világával szemben. Érdekesség, hogy a film egyik alkotója magyar volt: Hajdú Éva a film kapcsán megjelentetett kommünikéjében azt írta, hogy reményei szerint a most bemutatott film is a kincsek hazatérését, vagy legalábbis nyilvános kiállítását segítheti.
A kincsek jegyzéke:
1. Geometrikus díszű tál (ezüst, niellós díszítéssel)
átmérő: 642 mm, 7150 gramm
2-3-4. Geometrikus díszű kézmosó készlet:
2 db (1 pár) kancsó (domborműves aranyozott esüst)
magasság: 528 és 550 mm, 2671, ill. 2804 gramm, űrtartalom: 4 liter
Kézmosó medence geometrikus és növényi díszekkel
(domborműves ezüst)
átmérő: 452-468 mm, 2118 gramm, űrtartalom: 6 liter
5. Dionüszikus jelenetekkel díszített kancsó
(domborműves aranyozott ezüst)
magasság: 435 mm, 3000 gramm, űrtartalom: 4 liter
(A kincs készleteinél bizonyos edények szembetűnő
módon párban fordulnak elô: pl. a geometrikus kancsók
és a két vödör. Valószínûleg a dionüszikus kancsónak
is volt egy párja, amely jelenleg nem szerepel a nyilvánosságra hozott darabok között.)
6. Amfora ezüstből készült dugóval
(domborműves aranyozott ezüst)
magasság: 385 mm, 2506 gramm
7. Illatszertartó szelence nyitható kúpos fedéllel
(domborműves ezüst)
magasság: 320 mm, 2051 gramm
8-9-10. Hippolytus-készlet:
Hippolytus-kancsó
(fedéllel, domborműves aranyozott ezüst)
magasság: 573 mm, 4051 gramm
2 db (1 pár) háromlábú situla (vödör, domborműves
aranyozott ezüst)
magassága felemelt füllel: 390 mm, 4435 és 4478 gramm
11. Állatjelenetes fedeles kancsó
(aranyozott ezüst, niellós díszítéssel)
magasság: 510 mm, 3983 gramm, űrtartalom: 4 liter
12. Seuso-tál
(ezüst, aranyozott és niellós díszítéssel)
átmérő: 705 mm, 8873 gramm
(Hasonló díszítése miatt a tál és az állatjelenetes kancsó valószínűleg egy készlet részét képezte.)
13. Achilles-tál
(ezüst, vésett és domborműves díszítéssel)
átmérô: 720 mm, 11 786 gramm
14. „Meleagros-tál”
(ezüst, vésett és domborműves díszítéssel)
átmérő: 694 mm, 8606 gramm
15. Rézüst
magasság: 325 mm, átmérő: 830-835 mm
Végszó helyett
Van az országban egy különös ember, aki nem titkolja: van egy Seuso-tála. Jajesnica Róbert a Vigadó Galéria kiállításán is bemutatta az értékes ötvösremeket. Mielőtt bárki a római kori kincslelet egy „lappangó” darabjának előkerülésére gondolna, elárulom, a Seuso-tál méretarányos másolatáról van szó. A komoly szaktudást igénylő munka, a másolat elkészítésére Jajesnica Róbert Munkácsy-díjas ötvösművész vállalkozott. A művészt is elbűvölte az ezüstkészlet szépsége. A régészeti kutatások dokumentumai alapján elkészítette annak a tálnak a kópiáját, amelyről a kincslelet a nevét kapta. Az ezüstkészlethez ráadásul egy érdekes története is fűződik.
– Amikor először láttam a tévében a kincsekről készült dokumentumfilmet, beugrott valami. A hetvenes évek végén beállított a műhelyembe két fura alak. Az egyik egy abroszba kötött, nagy tárgyat tartott a hóna alatt. A súlyos, lapos tárgy láthatóan lehúzta a kezét, a tenyerét is vághatta, mert többször megigazította a kezében. A férfi hozzám fordulva azt mondta: „Volna itt egy tál, meg kéne nézni, hogy ezüst-e?
A művész már majdnem elővette fiókjából a kénmájat, amit a tál megkapart részére kent volna. Ugyanis ha a felkent kénmáj megbarnul, a tárgy ezüstből van. Miközben fontolgatta, mit tegyen, a hátrébb álló, zömökebb férfi egy koszos zsebkendőt vett elő a zsebéből. A kibontott kendő tele volt fogarannyal, amin még a homok is rajta volt.
– A látottak úgy fejbe vágtak, hogy rögtön arra gondoltam, sírrablókkal hozott össze a sors. A kellemetlen szituációból kimentve magam azt mondtam, nem érek rá, menjenek isten hírével. Amikor később tudomást szerzett a római kori kincsekről, rögeszméjévé vált, hátha a Seuso-tálat szorongatta a hóna alatt a különös idegen, akit a társával együtt elküldött. Nem hagyta nyugodni a dolog, megkereste Nagy Mihály régészt, akinek külföldön személyesen is szerencséje volt látni a páratlan szépségű ezüsttárgyakat. A tőle kapott részletes dokumentáció és a felnagyított rajzok alapján látott munkához. Egy egész esztendeig tartott, míg elkészült a gazdagon díszített tállal.
– Az eredeti Seuso-tál majdnem kilenc kiló színezüstből készült, és aranyozva van. Az én munkám díszítésében, a figurális ábrázolásokban, méretében és súlyában megegyezik az eredetivel, viszont nem ezüstből készült, ennyit nem tudtam rászánni. Az alapanyaga réz, amit aranyoztam. A másolatért, ha megvásárolják, ötmillió forintot kérek. Ha nem veszik meg, kiülök vele a teraszra, és ezen szalonnázom – mosolygott ironikusan a mester.
Eddig egyetlen gyűjtemény vagy múzeum sem vásárolta meg a nagy alkotói szenvedéllyel készített másolatot. A becsben tartott mű egyelőre készítője birtokában van.
Friss hírek a Seuso kincs rejtélyéről:
Szabadbattyán – Hosszú ideje nem tudunk jó hírt mondani a Seuso-kincsekről, amelyek visszaszerzésében reménykedik az ország immár több évtizede. Annyi biztos, kutatóink megírják, amit tudnak.
A becslések 16 és 40 milliárd forint közöttire teszik a Seuso-kincsek értékét. A leletegyüttes lényegében egy ezüst étkészlet, legfontosabb eleme egy nagy átmérőjű tál, amelynek közepén vadászjelenetek láthatóak egy latin felirattal. A tál belsejében ott áll az a szó, amely a magyar tulajdoni igény egyik megalapozója: Pelso, vagyis a Balaton latin neve. Magyarország évek óta komoly erőfeszítéseket tesz a Seuso-gyűjtemény visszaszerzésére. A hazai jogszabályok értelmében a kincsek a magyar állam tulajdonát képezik, ezért tulajdoni igényünket továbbra is fenntartjuk, és ezzel kapcsolatosan minden lehetséges jogi lépést megteszünk – lényegében ezt az álláspontot ismételgetik évek óta honi hivatalos körök, mindenféle komolyabb eredmény nélkül.
Ugyanis máig sem sikerült bizonyítani, hogy a kincsek hazánkban, közelebbről Fejér megyében kerültek elő: a feltételezések szerint egy Szabadbattyán melletti palotából. Ott lelhette meg ezeket az amatőr régész, akit 30 éve vélhetően titkos ügynökök meggyilkoltak, amikor megpróbálta eladni a tárgyakat. Majd a lelet, legalábbis annak nagy része külföldre került, a rendőrség itthon öngyilkosságként kezelte az ügyet. (A rendszerváltás előtt nem csak a szovjet, hanem a magyar titkosszolgálat is műkincsek elrablásából és külföldön való eladásából szerzett hatalmas összegeket.) Lord Northampton negyedszázada vásárolta fel a műkincspiacon megjelent gyűjteményt, és el szeretné adni az anyagot. Ha az más tulajdonoshoz kerül, talán örökre elveszítjük szem elől.
Nádorfi Gabriellát, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum régészét kérdeztük a jelenlegi helyzetről.
– Az a szabadbattyáni kutatás, amely kapcsolatba hozható a Seuso-kincsekkel, 2006-ban lezárult finanszírozási okok miatt. Mindenképpen érdemes lenne folytatni ezt a munkát, reményeim szerint lesz is rá lehetőség egyszer. Az az épület igen nagy kiterjedésű, és nagyon jó állapotban maradt fenn. Egyedülálló Európában, ugyanis a 4. századból igen kevés, nem szakrális falfestményt ismerünk. Az épület nagy része már fel van tárva, azonban vannak hozzá csatlakozó egyéb épületek, amelyeket érdemes lenne megnézni a Seuso-ügytől függetlenül is. Az számomra nyilvánvaló, hogy a ház és a Seuso-kincsek eredeti tulajdonosa ugyanolyan magasrangú ember volt. Erre utal a felmerült helyszínek közti földrajzi közelség is. Én teljesen biztos vagyok benne, hogy a Seuso-leletek ide tartoztak valamikor.
Új hír a kincsekkel kapcsolatban, hogy az idei év második felében megjelenik egy összefoglaló kötet a tárgyakról. Ebben olyan kutatók publikációi lesznek olvashatóak, akik foglalkoztak a Seuso-üggyel. A könyvet Visy Zsolt régészprofesszor szerkeszti.
Friss:
Zelnik István nem vonja kétségbe a magyar állam Seuso-kincsek fölötti tulajdonjogát, és Szőcs Géza volt kulturális államtitkárral állapodott meg arról, hogy saját felelősségére megkísérli a kincsek hazahozatalát. A műgyűjtő erről a Hír TV Kontraszt című vasárnap esti műsorában beszélt.
A műgyűjtő a nemzeti vagyon részét képező kincseket magyar állampolgárként akarja megvásárolni, 22 év után hazahozni és kutathatóvá tenni. Zelnik István megerősítette, hogy aláírt szerződése van a kincsek megvásárlásáról, a vételárról azonban nem volt hajlandó nyilatkozni. Azt mondta, ezt csak az aláíró felek hozzájárulásával tehetné. Arra viszont utalt, hogy a kincsek egykori árverési ára 40 millió angol font volt, az értékük tehát több tízmilliárd forintra rúghat.
A gyűjtő elmondta: másfél évvel ezelőtt állapodott meg Szőcs Géza akkori kulturális államtitkárral, hogy megkísérli a Seuso-kincseket visszahozni az országba. A megegyezés szerint saját költségére és felelősségére kideríti a kincs tulajdonosainak kilétét és azt, hogyan hozható haza az értékes lelet. Ezután titkos tárgyalásokat folytatott a kincsek megvásárlásáról, és azokról rendszeresen tájékoztatta a magyar illetékeseket. Idén május 31-én aláírta a kincsek felének megvásárlásáról szóló szerződést, melyről a kormány is kapott másolatot.
A beszélgetésből az nem derült ki, hogy a gyűjtő kivel kötött szerződést a műkincsek megvásárlásáról.
A római kori Seuso-kincs az egykori Pannoniából származik. Az ezüsttárgyakat vélhetőleg Polgárdi környékén illegálisan ásták ki, és valószínűleg közvetítők útján, a nyolcvanas években került a nyugat-európai műkincspiacra. A tizennégy ismert darabot 1980 és 1987 között vásárolta meg egy Lord Northampton vezette angol befektetési társaság. A magyar kormány 1991-ben bejelentette igényét a kincsre, de 1993-ban New Yorkban elvesztette az igény érvényesítésére indított pert.
Friss:
A kormány nemet mondott „a vitatott megítélésű milliárdos műgyűjtő”, Zelnik István ajánlatára, hogy visszavásárolja a Seuso-kincset – mondta korábban a Heti Válasznak L. Simon László kultúráért felelős államtitkár. Zelnik István azt kérte a kormánytól: mondjon le a tulajdonjogról, ismerje el, hogy a tárgyak az ő tulajdonát képezik a kincsek, cserébe múzeumot épít a leletnek az Andrássy úton, és végrendeletében az államra hagyja a műtárgy-együttest. A milliárdos – akiről a HVG azt írta, hogy rengeteg tartozása van, több korábbi munkatársát nem fizette ki, jelzálog van Andrássy úti múzeumának épületén, és százmillióval maradt adósa egy műkereskedőnek – azt állította: Szőcs Géza korábbi kulturális államtitkár bízta meg a Seuso-kincs jelenlegi birtokosainak felkutatásával.
Az államtitkárság korábban azt közölte az MTI-vel, nincs dokumentálható nyoma annak, hogy az elmúlt két évben a Seuso-kincsek egy részének vagy egészének esetleges hazahozataláról bárki hivatalosan tárgyalt vagy egyeztetett volna a kormány illetékeseivel.
L. Simon László a Heti Válasznak úgy reagált: „Szőcs véleményem szerint félreérti a helyzetet”. Hozzátette: Zelnik ajánlatát nem tudják komolyan venni, és semmiképpen nem fogadhatják el. Az államtitkár úgy látja, bármilyen vásárlási konstrukció az orgazdaság pártolását jelentené, mivel a híres késő római ezüstkincs jog szerint a magyar állam tulajdona.
L. Simon László elmondta: abban bízik, hogy a Seuso-kincs ügyében az elmúlt években elvégzett komoly tudományos háttérmunka révén az 1980-as években Nyugat-Európába kicsempészett leletegyüttes belátható időn belül visszakerülhet Magyarországra.
Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója a Heti Válasz Online-nak a Seuso-kincsek ügyéről elmondta: úgy tudja, hogy a magyar kormány elkötelezett a kincs visszaszerzésében, és keresik a legjobb módját annak, hogyan hozhatnák haza, Magyarországra az ezüst műtárgyakat. A főigazgató felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy ha komoly a kormány szándéka, akkor a visszaszerzést nem szabad túl sokáig halogatni. A Nyugati világ legális műkincspiacán ez a gyűjtemény forgalomképtelen, de ma már nem ez a legjelentősebb piac. Napjainkban az Öböl-melletti arab országok, valamint Oroszország és Kína műgyűjtői a legjelentősebb és leginkább fizetőképes felvásárlók. Ezekben az országokban nem mindig foglalkoznak a kincs – jogi értelemben vett – eredetével, és ha oda kerülnek az ezüsttárgyak, végképp hozzáférhetetlenné válhatnak Magyarország számára – figyelmeztet Baán László.
Friss:
2014-ben, miután hosszas huzavona után sikerült megegyezni a korábbi tulajdonossal, a Wilson család alapítványával, Magyarország közel 4,5 milliárd forintot fizetett az első hét ezüsttárgyért.
A Seuso-kincsek további hét darabjának megvételéről a leletek szintén brit birtoklójával, a Lord Northampton családi alapítvánnyal kellett tranzakcióba bocsátkozni, az összegről azonban nem árultak el részleteket. Azt azonban tudjuk, hogy mivel Magyarország sosem mondott le a Seuso-kincsek tulajdonjogáról, ezért ki kellett fizetnünk egy úgynevezett kompenzációs díj mellett a mindeddig a tárgyakon elvégzett kutatások, valamint az őrzés és a biztosítás felgyülemlett költségeit is.
Szakértők szerint az összeg egész biztosan nem lehet kevesebb, mint a 2014-ben a Wilson alapítványnak kifizetett 4,5 milliárd.
A műkincsekkel kapcsolatos jogi tárgyalások 2012 óta tartanak, ezek költségeire mindeddig 60 millió forintot fizetett ki az állam.
Friss:
2043-ig titkosította a kormány azokat a dokumentumokat, amelyekből kiderül, hogyan szerezték vissza a Seuso-kincsek hét darabját – írja a Magyar Nemzet. Pedig a római leleteket közpénzből fizették, négy és fél milliárd forintot költöttek rá.
A Miniszterelnökség a lappal közölte: a kormány jelenleg is tárgyalásokat folytat arról, hogy a 15 darabból álló, késő ókori műkincsegyüttes hiányzó darabjai is Magyarországra kerüljenek, és jelentősen rontaná a pozícióikat, ha a korábbi vagy a folyamatban lévő tárgyalások bárminemű részleteiről tájékoztatnák a nyilvánosságot.
A Magyar Nemzet a Fővárosi Törvényszékhez fordult az ügyben, ekkor derült ki, hogy a Seuso-kincsek megvásárlására vonatkozó iratok minősített adatnak számítanak. A lap így titokfelügyeleti eljárást kezdeményezett.
Források:
MTV.hu
zsaru.hu
blikk.hu
termeszetvilaga.hu
deluxe.hu
mult-kor.hu
fmh.hu
Hetivalasz.hu
wikipedia.org
MTI.HU
24.hu
444.hu
