Ha a kezdő műgyűjtő már némi tájékozottságra tett szert a piacon kiválasztott területét illetően, s ami a legfontosabb, van már némi fogalma az őt érdeklő cikkek áráról is, itt az ideje eldönteni, mennyi pénzt kíván elkölteni első vásárlása során. Nagyon fontos megszabni a felső határt, és tanácsos szerény összeggel kezdeni. Az újonc még mindig nem ismeri ki magát a műtárgyak között, s elég nagy a rossz vásárlás veszélye. Jobb elejét venni a lehetséges veszteségnek, jobb, ha óvatosan intézi az első vásárlást.
A megfelelő megvásárolandó tárgy felkutatása mindenesetre igen izgalmas és érdekes része a műgyűjtésnek. Éppen ezért az első alkalommal leginkább egy, a kiválasztott területhez tartozó darabot vásároljunk meg, amely része lesz majdani, állandó gyűjteményünknek. Rossz döntés esetén nehéz vagy éppen teljesen lehetetlen visszanyerni a befektetett összeget, akár privát eladás, akár aukció útján jutottunk az adott tárgyhoz. Privát üzletkötés során esetleg eladó és vevő egyaránt képtelen helyesen felbecsülni a tárgy értékét.
Az aukciós ház garantálja ugyan a tárgyak valódiságát, de a vevőnek – reklamáció esetén – be kell tudnia bizonyítani, hogy az adott tárgy nem azonos a katalógusban szereplővel, és az aukciós házak gyakran élnek homályos kifejezésekkel érdekeik védelmében.
A vevő gyakran csak a saját megállapítására támaszkodhat az aukciós ház stábjával szemben, és kis összegért nem érdemes pereskedni. Egyébként a legtöbb aukciós háznak megvannak a maga kibúvói az üzleti nyelvhasználatban. Ezért tanácsosabb első alkalommal egy privát eladótól vásárolni. Mivel a törvény feltételezi az eladóról, hogy szakértő, védekezésképpen nem hivatkozhat arra, hogy „a vevőnek jobban kellett volna tudnia”. Bármit is vásárolunk, a legfőbb tanács: a vevő legyen óvatos. Valaha az aukciókon főleg régiségkereskedők vettek részt, manapság azonban sok a privát vevő is. Az aukciós házak nagyon különbözőek. A csúcsok e téren a nemzetközi művészeti és műtárgyaukciók, a Christie’s és a Sotheby’s. Ezek az intézmények igen magas színvonalú darabokat kínálnak, és ez elmondható elért áraikról is. A többi aukciós ház a lakosság szélesebb körével keres kapcsolatot. A művészeti aukció intézménye egyébként Hollandiában alakult ki, a 17. században.
Az aukciós ház brókerként, közvetítőként szerepel az eladó és a vevő között, vagy inkább úgy működik, mint egy ingatlanügynök: az eladó megbízását teljesíti, néha szállítást is vállal, katalógust, fényképet, biztosítást, aminek fejében a vásárló „vevői prémiumot” fizet: a leütési ár 10—20 százalékát.
Az aukciók rendjét törvény szabályozza. A legtöbb országban érvényes szokás értelmében a leütést követően az utolsó ajánlattevő köteles megvenni az adott tárgyat. Fontos tisztában lenni az aukciókon érvényes szokásokkal, gyakorlattal; sokan éppen az ismeretlentől való félelmükben nem vásárolnak aukciókon. Kereskedők és rendszeres látogatók gyakran szinte láthatatlan mozdulattal jelzik ajánlatukat, így érthetetlennek tetszik, hogy az aukció levezetője hirtelen megemeli az árat, bár nem látható ajánlattevő. Ezért javasoljuk, hogy a kezdő először inkább csak nézőként vegyen részt aukción, szívja be a levegőjét, ismerkedjen a helyi szokásokkal.
Az aukciókra a legtöbb tárgy kereskedőtől vagy privát gyűjtőtől, esetleg hagyatékokból érkezik. A kikiáltási árat minden tárgy vagy tárgycsoport esetében szakértő állapítja meg, az általa becsült legalacsonyabb és legmagasabb ár ismeretében. Az eladók rendszerint megegyeznek egy tartalékárban, amelynél kevesebbért nem lehet a tárgyat eladni. Ezt az árat bizalmasan kezeli az aukciós cég és az eladó, és rendszerint alacsonyabb az irányárnál. A megvehető katalógusok általában több héttel az aukció előtt jelennek meg.
Magyarországon csak 1910-ben jelent meg az első aukciós kiadvány. A híres aukciós házak katalógusai pompás kiadványok, érdekes háttér-információkkal, a tárgyak leírásával, sorszámuk megjelölésével, magas színvonalú fényképekkel. A legjobb aukciós házak jelzik a tárgyak esetleges sérüléseit vagy egyéb hibáit. A vevőnek tisztában kell lennie azzal, hogy az aukciós ház igyekszik a lehető legmagasabb árat elérni, a leírások tehát a tárgy pozitív jellemzőit hangsúlyozzák, nem a kedvezőtleneket.
Nagy összegű vétel előtt tanácsos alaposan megvizsgálni a kérdéses tárgyat. Bátran kérhetünk részletesebb állapot- leírást is, mint ami a katalógusban szerepel.
A neves aukciós házak szakértőinek kevés dolog kerüli el a figyelmét, ezért nem valószínű, hogy náluk előnyös, alkalmi üzletre bukkanunk. Ezért érdemes inkább egy „hétköznapi” aukción körülnézni. Mindig lehet találni egy kitűnő tárgyat, ami elkerülte a szakértők és a kereskedők figyelmét, közönséges kacatok tömegében is rábukkanhatunk meglepetésekre. Az ilyen aukciók azért is érdekesek, mert az árak sokkal alacsonyabbak, mint a speciális árveréseken.
Az aukciókon háromféleképpen lehet ajánlatot tenni: személyesen, az adott napon, írásban vagy telefonon. Telefonos jelentkezésre csak egy bizonyos összeg felett van lehetőség. Az írásos ajánlattétel biztosított minden vásárlónak. A formula kitöltése után az aukciós ház stábja igyekszik a tárgyat a legalacsonyabb áron megvásárolni a vevő részére. Például, ha az írásos ajánlatban 500 000 forint szerepelt egy antik ládáért, de a helyszínen a licit megáll 200 000 forintnál, a távollevő vevő megkapja a ládát az alacsonyabb árért. De az is előfordulhat, hogy az adott napon valaki rálicitál az ajánlatunkra, és ő nyer. Az írásos jelentkezés további kockázata, hogy az aukciós cég magasabb kikiáltási árral indít, mivel tudja, hogy van kellően magas írásos ajánlat. Ennek voltaképpen nem lenne szabad befolyásolnia az árverés lefolyását, de ez természetesen mégis előfordulhat.
Az árverező cég rendszerint a megjelölt árnál alacsonyabb kikiáltási árral indít, és lépésenként, elfogadott „licitlépcsőkkel” növeli az összeget. A legjobb, ha tudjuk, kik a licitálók. A kereskedők általában nem akarják túl magasra vinni az árat, hogy biztosítsák saját profitjukat. Egyeseket elragad az aukción a szenvedély, mindenáron meg akarnak szerezni egy bizonyos darabot. Ilyen körülmények között szinte elkerülhetetlen, hogy ne fizessenek túl sokat az adott tárgyért. Bölcs emberek az őket érdeklő minden tárgy esetében előre megszabják maguknak a felső határt. A műgyűjtés maradjon csak meg annak, ami: hobbinak!
Az árverés kedvező oldala az, hogy az eladási folyamat nyílt és nyilvános, szemben a régiségboltokkal és kereskedőkkel, de e nyitottság ellenére is előfordul, hogy a vevőt manipulálják vagy rászedik. Ha például nincs további ajánlat, az árverező elhitetheti, hogy érkezett egy újabb ajánlat. Az is előfordul, hogy kereskedők az aukciós katalógus ismeretében előre megegyeznek egymás között, melyikük vesz meg egy-egy tárgyat. Ez lehetővé teszi, hogy alacsonyan tartsák az árakat, hiszen nem licitálnak egymásra. Az ilyen módon megszerzett tárgyakat esetleg a következőkben újra aukcióra viszik, és megosztoznak a hasznon.
Kezdők mindezt úgy kerülhetik el, ha csak nagyon megbízható aukciós cégeket keresnek fel. Az ilyen intézmények azzal is védik cégük becsületét, hogy garantálják a tárgyak valódiságát, Így náluk nemigen kerülhet sor rossz vásárlásra. Ha valaki túl sokat fizet egy darabért, amit aztán megun és kénytelen áron alul túladni rajta, az bizony bosszantó. A műtárgyak és régiségek akkor jelentenek igazán örömet, ha a mindennapi környezetünkben tartjuk őket és gyönyörködünk bennük.
