Thomas Chippendale (1718-1779)
1753-ban alapította londoni asztalos műhelyét. A következő évben, a bútorkészítők közül elsőként adott ki könyvet a tervezéseiről. Híres albuma címe - Gentleman and Cabinet Maker's Director, amely több mint 160 táblát tartalmazott, pontos rajzokkal és tervekkel felvonultatva a bútorok széles skáláját.

Kettős görbületű bútorláb, mely a térdnél kifelé, a lábfej fölött befelé hajlik, - állítólag egy kecske hátsó lábát formázza. Karomban, csigában, patában vagy golyós állatmancslábban végződhet. A 17. század végétől alkalmazzák székeken és asztalokon.

Faragott díszítés, laza masnikkal hullámzó szalagra emlékeztet. Gyakori a székhátak keretein. Elsősorban Thomas Chippendale munkáira jellemző.

Korszak és stílus Itáliában a 14. század elejétől a 16. század végéig. Formavilágát ókori motívumok - akantusz, virágfüzér, girland felhasználása jellemezte. A stílus s 19. században ismét újjáéledt a neoreneszánsz formájában.

Ágas-leveles gyümölcs vagy virágfüzért mintázó ornamens. Rokokó és klasszicista stílusú tárgyakra jellemző.

Klasszikus ornamens, ismétlődő spirális volutákból áll. Főleg frízeken alkalmazzák. Gyakori a korai György stílusú bútorokon.

A bútorok származására utaló jelek, jelzések és előállításának dátumai sok bútorról hiányoznak, így a gyűjtőknek az azonosítás más lehetséges módjaira kell támaszkodniuk. A szakemberek és műértők ilyenkor az egyes korok stílusjegyeit, készítők specialitásait és a vidékekre jellemző sajátosságokat keresik. Támpontok a felületi nyomok, melyeket a kézi vagy gépi fürészelés hagyott a munkákon, de segíthet a csavarok, szögek megléte vagy hiánya is. A bútortípusok és stílusok változatossága szintén jellemző lehet - feltűnőek az eltérések pl. a faintarzia (marketéria) késő 17.

Francia kifejezés, a 15. századi velencei üvegeket utánzó üvegáru jelölésére. Ilyenek Európában a 16—17. században, majd a 19. század végén is készültek.