Kettős görbületű bútorláb, mely a térdnél kifelé, a lábfej fölött befelé hajlik, - állítólag egy kecske hátsó lábát formázza. Karomban, csigában, patában vagy golyós állatmancslábban végződhet. A 17. század végétől alkalmazzák székeken és asztalokon.

Asztal négyszögletes, ovális vagy kerek fedőlappal és oldalsó, lehajtható pótlapokkal, amelyek zsanér segítségével mozgathatók.

Szék vagy asztal antik eredetű támaszték eleme, mely állatfejből és lábból áll. A klasszicizmusban kedvelték.

Kisméretű, négy lábon álló asztal, két felhajtható lappal. Európában a 18. század közepén kezdték készíteni.

Asztaltípus, melynek cilindere (hengeres, redőnyős részei vászonra ragasztott keskeny lécekből áll. A 19. század óta népszerű.

Párhuzamosan egymás mellett futó, domború minta, az ókori oszlopokra vezethető vissza. Szék és asztallábakon is gyakran előfordul. Homorú megfelelője a hornyolás.

Az 1740-es években sz Atlanti- óceán mindkét partján népszerű középlábas asztal. Lapja zsanérokkal csatlakozik a talapzathoz, és használaton kívül függőlegesen felcsapható.

Központi oszlopláb tetején elhelyezett forgópántos mechanizmus, melyet kb. 1740 óta alkalmaznak a "billenthető lapú asztalokon".