Jelentkezzen be a hirdetés feladáshoz

Chippendale bútorok

Chippendale bútorok

A Seuso kincsek

Seuso kincsek

A régi tárgyak gyűjtése maga is művészet és igen sok ismeret megszerzésére ad alkalmat. Ez a tudás nemcsak magukra a műtárgyakra vonatkozik, hanem kiterjed megszerzésük módjára és karbantartásukra is. Sajnálatos módon az antik tárgyak és régiségek értékének megbecsüléséhez nincs biztos iránytű, de tapasztalat és tudás révén tájékozottá válhatunk.

Régi bútorok

Régi bútorok

A régi bútorok közelebbről


oreg-butor.jpg

A bútorok származására utaló jelek, jelzések és előállításának dátumai sok bútorról hiányoznak, így a gyűjtőknek az azonosítás más lehetséges módjaira kell támaszkodniuk. A szakemberek és műértők ilyenkor az egyes korok stílusjegyeit, készítők specialitásait és a vidékekre jellemző sajátosságokat keresik. Támpontok a felületi nyomok, melyeket a kézi vagy gépi fürészelés hagyott a munkákon, de segíthet a csavarok, szögek megléte vagy hiánya is. A bútortípusok és stílusok változatossága szintén jellemző lehet - feltűnőek az eltérések pl. a faintarzia (marketéria) késő 17. századi és 200 évvel későbbi változatai között. A gyűjtőnek mindenek előtt a darab általános állapotáról kell véleményt alkotnia. Legyen szemfüles, nem csak a részletekre, hanem az összképre, arányokra is figyelnie kell !

Az idők folyamán a bútorokat átalakították, restaurálták, reprodukálták — vagy egyszerűen másolták, hamisították. Mindez még indokoltabbá teszi, hogy közelebbről, alaposabban is megszemléljük az egyes munkákat.

Mindig is akadtak olyan, a hagyományos technikákban jártas mesteremberek, akik a régi szerszámokkal újjá tudtak varázsolni egy-egy antik bútordarabot. Kezdetben meghökkenünk az árveréseken, látva, milyen elképesztő összegekért kelt el egy ilyen, régi munka. Néhány ilyen „restaurátor” műhelyében járva érezzük meg a lelkiismeretlen emberek "nagy üzletét" — az átalakítást.

Ismerjük fel a helyes arányokat, a kornak megfelelő színt és a patinát (az évek során viaszból, tisztító szerből, szennyeződésből kialakuló réteg, ami az antik bútorzat telt, érett fényét adja). Figyelnünk kell a szerkezeti megoldásokra is, amelyek segítik az eredet felismerését. Vannak rendkívül Ügyes hamisítók, bár a többség idő, ismeretek vagy pénz hiányában "megtakarít" bizonyos eljárásokat.

A faanyagnak és a szerkezetnek a korhoz s annak stílusához illőnek kell lennie. Általánosságban véve igaz, hogy a "Tölgyfa-periódus" a középkortól a 17. század végéig tartott; a dióé a kb. 1690 és 1735 közötti időt ölelte fel, a mahagóni reneszánsza pedig 1735 táján kezdődött. A 19. század vége felé mind több egzotikus fafajtát használtak fel, s ezzel egy időben tértek vissza a tölgyfa- és a diófurnérok használatához. A 18. század elejéig a legelterjedtebb szerkezeti megoldás a "csapok" volt. Ehhez csapokkal (tiplikkel) rögzített, ún. csapos-csapnyílásos illesztékeket használtak. A csapokat kézzel faragták, ezért szabálytalanok.

A 18. század elejétől gyakrabban használtak fecskefarkas és enyvezett illesztéseket. A fát továbbra is kézzel fűrészelték, így például a fiókok szélein — egyenes fűrésznyomokat látunk. A 19. század elejétől fordulnak elő a gépi vágás ív alakú nyomai. A valódi, használat okozta kopásnyomok sokat elárulnak egy darabról. A hamisítók jellemzően eltúlozzák a kopásnyomokat, pl. az átkötéseken (az asztalok és a székek lábai között), az ajtókon és a fiókokon. Figyeljünk az elszíneződésre és a szennyeződésre a csavar- és szögfejek, a csuklópánt és a fogantyúk körül. A nap- fénynek kitett felületeken halványabb a patina, a gyakran használt részeknek (a székek karja, a fiók fogantyúja alatti terület, a repedések, a plasztikus faragványok és profilok alatt) sötétebbnek kell lenniük.
A túlságosan vastagon felvitt viaszfény átalakított vagy cserélt elemeket takarhat. Fontos: a korai politúrozott eljárást csak a 19. században kezdték használni.

Gyanúsak a betömött lyukak, kopásnyom ott, ahol nem indokolt, a fa mintázatában megmutatkozó eltérések, ha nem illenek a darab többi részéhez, és az eredetinek mondott faragás is, amennyiben ez nem domborodik ki a fa felületéből — később "javították fel" a bútort.
Az újrafurnérozás a hamisítók másik trükkje. A 19. századtól gyakran eltávolították a régi furnért, és idegen, főként tölgyfa bútorokra "ültették át". A régi furnérokat kézzel vágták — vastagok, egyenetlenek. A későbbi, géppel vágott furnérok egyenletesen vékonyak. Figyeljük meg, hogy a vázon az összeszáradásból származó hasadások, hézagok és a furnérok hasonló elváltozásai nem ellentmondóak-e?

Régi órák gyűjtése

Régi órák gyűjtése

Hírdetések

A Ming porcelán

A Ming porcelán

Régiség lexikon

Régiség lexikon